Kábelek
Vezetékek, kábelek szövik be életünk szinte minden részét, hiszen elektromosság nélkül már nem tudjuk elképzelni az életünket, ezek az eszközök pedig azt a célt szolgálják, hogy beüzemelhessük az elektromos berendezéseket, hogy legyen fűtésünk, meleg vizünk, sok tévé csatornánk, és még sorolhatnánk. Annyira jelen vannak az életünkben, és olyan természetes, hogy nem is fordítunk erre nagy figyelmet, csak akkor, ha valami baj van, és ettől romlik a komfortérzetünk, illetve valami nem működik az otthonunkban vagy a munkahelyünkön. Óriási a választék, és a legtöbben nem tudják eldönteni, hogy melyik lenne a legjobb választás, és hogy egyáltalán milyen szempontok alapján döntsenek. De olyanok is vannak, akik nem is törődnek ezzel, csak vesznek egy újat a régi helyett, hiszen általában néhány ezer forintból meg lehet úszni a cserét. De mielőtt elindulnánk vásárolni, érdemes tisztázni néhány dolgot.
Mi a különbség a vezetékek és a kábelek között?
Sokan erre a kérdésre rögtön rávágják, hogy semmi. Látható különbség valóban nincs, vagy nem sok van, a megoldást a szigetelésben kell keresni. A vezetékben olyan szálak, vezetők futnak, amelyek nincsenek külön leszigetelve. Ezek a vékony rézhuzalok egy kötegben futnak egy szigetelt csőben, amit mi is látunk. Lehet, hogy csak néhány szál, lehet, hogy sokkal több, ennek megfelelően alakul a vezeték vastagsága. A kábelben szintén rézszálak futnak, de mindegyik kapott egy külön szigetelést. Úgy is felfoghatjuk a dolgot, hogy a kábelek sok vezetéket fognak össze. Így aztán dupla szigeteléssel rendelkeznek, ami jóval hosszabb élettartamot tesz lehetővé. A gyártók ezt 30 évre teszik, míg a vezetékek működése csak feleannyi időre szól. Ezért is használnak több területen kábelt, hisz a magas szigetelésnek köszönhetően kevésbé tűzveszélyes, nagyobb feszültséget elbír, és olyan helyeken is biztonságosabb, mint például víz alatt vagy a földben. Különböző alkalmazásokra más és más kábel áll rendelkezésünkre, a magánfelhasználó talán a koax kábelt ismeri a legjobban, ami otthonában, többek között a tévébe is csatlakoztatható. Több elemből áll össze:
- Belső ér – ez lehet sodrott vagy tömör vezeték, mely általában rézből készül.
- Szigetelés – ennek anyaga legtöbbször a polietilén, de van olyan megoldás is, ahol a levegő a szigetelő anyag.
- Árnyékoló réteg – nagy előnye, hogy mivel ez is rézből van, ha a kábelt meghajlítjuk, az nem megy az árnyékolás rovására.
- Burkolat – ennek anyaga leggyakrabban a PVC.
A kábeltévékhez, műholdvevő antennákhoz általában 75 ohm-os kábelek a megfelelőek.
A legtöbb embernek a koaxiális kábelről a tévézés ugrik be, hiszen ez a név egyidős a készülékek elterjedésével. A video- és hangátvitel esetén is ezt az eszközt használjuk. Fontos, hogy a megfelelő vastagságot válasszuk ki, mert ebből is számos variáció létezik. Ha nem az ideális kábelt alkalmazzuk, az csak ronthat a minőségen.
Bár a technológia folyamatosan fejlődik, a koax még mindig a legjobb megoldás, pedig már itt kopogtat a küszöbön az optikai hálózat, amely sokkal hatékonyabb és gyorsabb a koaxiálisnál.
Igaz, hogy a kábelek elengedhetetlen eszközei életünknek, mégis szeretjük elrejteni őket, mert nem túl esztétikus látvány, sőt még balesetveszélyes is lehet, mert könnyen elbotolhatunk benne. Ezért igyekszünk minél kevesebb vezetéket magunk körül tudni, és a legegyszerűbben megoldani a csatlakozást. Természetesen a Bluetooth ebben nagyon jó szolgálatot tesz, és éppen ezért mindenki kedveli a vezeték nélküli megoldásokat, de ott még nem tartunk, hogy teljesen kiiktassuk a mindennapjainkból. Addig is törődjünk bele, hogy a kábelek ilyen fontos szerepet játszanak, és minden esetben a legjobb minőséget válasszuk, mert az biztosan tökéletes látványt vagy hangzást fog eredményezni. Nem érdemes ezen spórolni, hiszen hosszú évekig lesz az otthonunkban, és ha egy rossz másolatot szerzünk be valahonnan, az még balesetveszélyes is lehet, a vezetékek felforrósodhatnak, és a legjobb esetben csak kicsapja a biztosítékot.
Ha minőségi tévét vásárolunk és egyéb elektromos berendezéseket, amelyek jóval többe kerülnek, akkor ezen a kis eszközön nem érdemes spórolni.