A ProAc klasszikus, Studio 100-as közeltéri hangfala az egyik legnagyobb becsben tartott studió monitor. Két évtizedes története során majd’ fél tucatszor hagyták abba, majd kezdték újra a gyártását – főképpen a ProAc pro vásárlóinak unszolására.
2010 év elején azonban eljött a végleges búcsú ideje, most már tényleg abbahagyták a gyártását.
Nem maradt persze utód nélkül, a gyártó bejelentette a maga csendes módján az új, közeltéri hallgatásra optimalizált hangfalat, a Studio 115-t.
A 100-ashoz és a 110-hez képest kicsit keskenyebb lett az új hangfal előlapja. A doboz minden eddiginál merevebb és rezgéscsillapítottabb. Természetesen a könnyen polcra vagy hangkeverő tetejére helyezhetőség okán a basszreflex nyílás az előlapon található, ahogy ez a korábbi két modellnél is megszokott volt. A mélysugárzó megegyezik a szintén új Studio 140 Mk II állódoboz mélysugárzójával. A dóm magassugárzó ProAc konstrukció, kifejezetten ehhez a dobozhoz fejlesztve. A hangfalkábel csatlakozója a sokkal drágább Response sorozatból ismert masszív terminálok. Teljesen megújult a keresztváltó is, igényes, egyedileg válogatott alkatrészekkel készítik.
A várható nettó fogyasztói ár olyan 290.000.- Ft körül lesz a pár esetében, október második felétől szállítható.
A hivatalos specifikáció:
ProAc Studio 115
Nominal Impedance: 8 ohms
Recommended Amplifiers: 15 to 150 watts
Frequency Response: 30Hz to 30KHz
Sensitivity: 88.5 dB linear for 1 watt at 1 metre
Bass Diver: 6.5” (165mm) ProAc unit with carbon filled polypropylene cone & high linear spider.
Tweeter: 0.75” all new ProAc silk dome.
Crossover: HQ network using the finest components with option for bi wiring / bi-amping and utilising oxygen free cable.